Velence a világ legkülönlegesebb és egyik legszebb városa. Ezt a tényt éppoly nehéz megcáfolni, mint amennyire nehéz a város kulturális örökségének szépségeit leírni. Velencének ma is számos arca van: melankolikus, ködbe burkolózó, vidám és napsütötte, csodálatosan szép, de sok helyütt kikezdte az idő vasfoga. Tôle mindössze karnyújtásnyira valahol az Alpok csúcsai között, Észak-Olaszországban van egy hegycsoport, melynek neve a sziklamászóktól, a túrázókon és a fotósokon át, a magas hegyek minden szerelmesének szívét megdobogtatja: ez a Dolomitok. A napnyugtakor rózsaszínben pompázó falak, tavak vizében tükrözôdô kôcsipkék, bástyaszerû tornyok mesébe illô világa ez. Riválisa a szomszédságában fekvõ Ausztria riviérájának is nevezett Wörthi-tó, mely Karintia egyik legkedveltebb tava. Olyan kedvelt üdülôhelyekkel rendelkezik, mint a pazar villáiról népszerû Velden, a gyönyörû fekvésû Pörtschach és az egykori zarándokhelyként ismert Maria Wörth, a félszigeten magasodó két templomával. Erre a csodálatos vidékre invitáljuk Önt, jöjjön velünk és kerüljön közelebb Velencéhez, a hegyekhez s a tavakhoz testileg és lelkileg is.
Program:
1. nap: A csoport reggel 5.45 órakor indul Veszprémbôl, az OMV-benzinkúttól. Utazás Ausztrián keresztül, a Wörthi-tó mentén Klagenfurtba. Karintia fõvárosa a XVI. században élte fénykorát, a történelem során többször is leégett város ma is számos remekművet őriz. Mindig korszerűen épült újjá, jelképe a fõtéren található hatalmas sárkányszobor, a Lindwurmbrunne, mely a város misztikus keletkezésére utal. Séta a városban, a Tartományi Székház ill. a Szt. Egyed-plébániatemplom megtekintése, majd ellátogatunk a Minimundusba, ahol a világ leghíresebb épületeinek 1:25 méretû kicsinyített másaiban gyönyörködhetünk. Továbbutazás az osztrák és az olasz Alpok csodálatos tájain keresztül Olaszországba, szállás Lido di Jesoloban (4 éj).
2. nap: Reggeli után pihenés a tengerparton vagy fakultatív kirándulás a Dolomitok csodálatos világába. Utunk elôször Pieve di Cadorébe vezet, Tiziano szülõvárosába, ahol megtekintjük a híres festõ szülõházát. Utunkat a több ezer méteres hegyóriások között folytatjuk, és a páratlan szépségû tengerszemhez, a Misurina-tóhoz utazunk. Továbbutazás egy csodálatos alpesi panorámaúton a 2 320 m magasságban fekvõ Auronzo menedékházhoz (megfelelõ idõjárás és útviszonyok esetén). Délután utunk Cortina d’Ampezzóba vezet, mely világhírû üdülôhely, Olaszország legnagyobb forgalmú téli sportcentruma, az 1956-os téli olimpiai játékok helyszíne. A város minden pontjáról fantasztikus kilátás nyílik a 3000 méteres dolomitóriásokra.
3. nap: Reggeli után utazás Punta Sabbioniból Velencébe bérelt hajóval. Velence olyan város, melynek történelme és szépsége mindenkit rabul ejt, varázsa abban rejlik, hogy itt egységes egészben találjuk a letûnt századok legszebb városát. Megérkezésünkkor gyalogos városnézésre kerül sor, Velence legjelentõsebb mûemlékeit tekintjük meg. (Dózse palota, Szt. Márk tér és –bazilika, Campanile, Sóhajok hídja, Rialtó stb.), majd szabadprogram. Délután kirándulás bérelt hajóval a két csodálatos lagúnaszigetre, Muranóba és Buranóba. Murano szigetén bepillantást nyerhetünk a velencei üvegfújó mesterek féltett világába, majd továbbhajózva Burano szigetére megismerhetjük a világhírû csipkekészítés fortélyait.
4. nap: Egész napos szabadprogram, pihenés, fürdés a tengerparton.
5. nap: Reggeli után hazautazás Ausztria csodálatos tájain keresztül, a Wörthi-tó partján. Útközben rövid pihenô és séta az osztrák riviéra legelegánsabb és legfelkapottabb városában, Veldenben. Ezt követõen a tó legszebb pontján épült Maria Wörthöt tekintjük meg, mely kisváros a tóba nyúló félsziget végén elhelyezkedõ plébániatemplomairól híres. Jó idõ esetén látogatás az újjáépített 919 m magas Piramidenkogelhez, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a környezõ hegyekre és tavakra. Hazautazás, majd érkezés Veszprémbe, az OMV-benzinkúthoz az esti órákban.
A programok sorrendje felcserélõdhet!
Belépőjegyek (az árak tájékoztató jellegűek és évközben változhatnak): EUR/fő
Belépődíjak (EUR) | ÁR (EUR/FŐ) | |||
Felnőtt |
Kedvezményezett* |
|||
Klagenfurt | Minimundus | 18,00 | 9,00 (6-15 éves korig) | |
Dolomitok | Tiziano szülőháza | 4,50 | 4,50 | |
Velence - Murano - Burano | Hajójegy (oda-vissza) | 30,00 | 30,00 | |
Velence | Dózse palota | 30,00 |
15,00 (gyerek 6-14 évig/diák 15-25 évig, |
|
Wörthi-tó | Pyramidenkogel kilátótorony lift (retúr) | 13,00 | 8,00 (6-15 év) | |
csúszda jegy | 5,00 | 5,00 |
* a kedvezmény igénybevételéhez útlevél/vagy személyi igazolvány, ill. diákigazolvány szükséges
Úti okmányok: Valamennyi utasunk részére érvényes útlevél vagy személyi igazolvány szükséges!
Utazás: Az autóbusz légkondicionált, WC-vel, és video/DVD-vel felszerelt. Autóbuszainkon oda- és vissza úton hűtött és meleg italok forintért kaphatók. Az autóbuszon található WC-t kérjük, hogy csak végszükség esetén használják. A buszon tilos a dohányzás. Azért, hogy a lábuk is kényelmesen elférjen, lehetőleg csak akkora csomagot vigyenek fel az utastérbe, amely a kalaptartón vagy az ülés alatt elhelyezhető. Kérjük Önöket, hogy a buszok szigorú súlykorlátozása miatt személyenként egy bőrönddel (max. 15 kg) készüljenek! Az autóbuszokon kötelező a biztonsági öv használata és szigorúan tilos, illetve balesetveszélyes mozgó járművön közlekedni. Amennyiben valaki ezt nem tartja be, akkor az ezzel kapcsolatos sérülések, ill. büntetések felelőssége közvetlenül az utast terheli! A poggyász túlsúlyából eredő büntetés költsége is az utast terheli egy esetleges közúti ellenőrzés során. Autóbuszaink előre megtervezett útvonalon haladnak és 2,5 - 3 óránként tartanak megállókat. Mivel az autóbuszon légkondicionálás üzemel, ezért még a nyári hónapokban is érdemes egy kardigánt az autóbuszra felvinni. Az autóbuszban hagyott értékekért nem vállalunk felelősséget!
Biztosítás: Irodánkban kötött BBP biztosítási kötvényeket az autóbuszon csoportvezetőnktől kapják meg.
Városnézés, programok: A programok napi sorrendje rajtunk kívül álló okok miatt felcserélődhet. Ebben az esetben az utasainkat az idegenvezető tájékoztatja. A városnézések során a legtöbb múzeumban és egyes templomokban tilos fényképezni és videózni, kérjük ezt tiszteletben tartani.
Időjárás, öltözködés: Velence Olaszország első számú turista célpontja, ezért a műemlékekbe való bejutáshoz hosszú sorokra kell számítani! Velencébe, a múzeumokba és a turisztikai létesítményekbe (Dózse palota, Szt. Márk Bazilika, Campanile-harangtorony stb) fémdetektoros biztonsági rendszeren keresztül engednek be. Ezért szúrásra alkalmas fémtárgyak (kés, bicska, csipesz, olló, manikűrkészlet, stb.) bevitele szigorúan tilos. Ugyanez vonatkozik a nagy esernyőkre és a hátizsákokra is! A Dózse Palotában és a Szt. Márk bazilikában szigorúan tilos fényképezni és videózni.
A várható időjárásról az alábbi linkeken tud tájékozódni: www.meteo.it, www.weather.com
Velence időjárása hazánkéhoz képest melegebb és párásabb, ezért meleg időre lehet számítani, de rossz idő esetén rétegesen öltözzünk, és esernyőt vagy esőkabátot is vigyünk magunkkal. Javasoljuk Önöknek, hogy az út folyamán kényelmes utcai viseletet és lábbelit viseljenek. A Dolomitokban kb. 1 800 - 2 000 m magasságban, hűvösebb idővel kell számolni. A Dolomitok kirándulásnál, ha az időjárás és az útviszonyok megengedik, lehetőség lesz egy fantasztikus panorámaúton 2320 m magasságba feljutni az Auronzo-menedékházhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Dolomitok 3000 m magas óriáshegyeire. Réteges, melegebb ruházat: kabát és zárt cipő esetleg sapka, sál, ajánlott!
Tengerpart/Strand: A szabadnapon jó idő esetén lesz lehetőség strandolásra is. Jesoloban a tenger lassan mélyül, széles, homokos tengerpart jellemző. A déli órákban (11.00 - 15.00) az erős UV-ugárzás miatt nem ajánlott a napozás. Napozáskor naponta többször ill. magas faktorú fényvédő napkrémeket/tejeket használjunk! Strandtörölközőt itthonról hozzanak magukkal!
Közbiztonság: Velencében, mint minden világvárosban, ahol sok turista van, zsebtolvajok is előfordulhatnak. Értékeikre kérjük, fokozottan vigyázzanak!
Pénz: hivatalos fizetési eszköz: euró. Természetesen a legtöbb szállodában, étteremben és üzletben elfogadják a bankkártyát is. Érdemes apró euróról is gondoskodni (útközbeni WC használat, étkezések).
Nyelv: olasz, de a turisztikai látnivalóknál/éttermekben általában beszélnek angolul is.
Elektromos hálózat: 220 V. A vékony dugaszok minden konnektorban használhatók, de a süllyesztett konnektorokba való vastagabb dugaszhoz átalakító szükséges, ezek élelmiszerboltokban vásárolhatók meg, de általában a szállodák recepcióján is kölcsönözhető.
Telefon: Olasz mobiltelefon-társaságok: VODAFONE I, TIM, ILIAD
Az EU tagállamaiban 2017. június 15-től megszűnt a roaming szolgáltatás, ez azt jelenti, hogy a magyar előfizetéssel rendelkezők itthoni tarifákkal azonos áron tudnak magyar számokat felhívni és sms-t küldeni ill. adatforgalmat bonyolítani (internetezni). Bővebb tájékoztatás esetén kérjük forduljon mobiltelefon szolgáltatójához!
Ivóvíz, egészség: A csapvíz fogyasztása érzékeny gyomrúaknak problémát okozhat, javasoljuk helyette ásványvíz vagy palackozott víz fogyasztását.
Az utazás időtartamára ajánlott HÁZI PATIKÁT összeállítani (gyomor- és bélbántalmak, megfázás elleni gyógyszer, általános fájdalomcsillapítók stb.) és magukkal hozni!
Nyitva tartás: Az üzletek az üdülőhelyeken egész nap (kivétel szieszta) és hétvégén is nyitva tartanak, egészen az esti órákig. A bankok többnyire csak hétköznap tartanak nyitva.