|
KEDVES UTASAINK!
Az idei évben „rendhagyó
módon” már december elején kezükben tarthatják a 2012-es Tavasz – Nyár –
Ősz katalógusunkat, melynek szerkesztése s egyben a 2012-es utak
előkészítése egy hosszú, nyár közepe óta tartó munka gyümölcse.
A karácsonyi ünnepek előtti megjelenés egyben lehetőséget nyújthat
Önöknek, hogy szeretteiket meglephessék egy csodálatos 2012-es utazás
lehetőségével vagy utazási utalvánnyal. A korábbi megjelenés emellett
ismét lehetőséget adhat Önöknek egy korai, előfoglalási kedvezménnyel
kiegészített foglalásra is, mellyel irodánk az ingadozó valutaárfolyam
ellenére ÁRGARANCIÁT is biztosít Önöknek. A tavaszi, kora nyári
útjainknál ezt az árgaranciás előfoglalási lehetőséget 2011. december
30-ig biztosítjuk, míg a nyári és őszi utak esetében 2012. február
10-ig. Mint minden évben most is „készültünk” újdonságokkal, amit
törzsutasaink már teljesen természetesnek vehetnek irodánktól. Ezeket az
újdonságokat utasaink javaslatai ill. a személyes tapasztalataink
alapján tervezünk meg, és készítjük elő. Az új utak programjainak
összeállítása és megszervezése hosszú hónapokat vesz igénybe, s
számunkra is nagy izgalom, hogy hasonló közkedvelt utakká váljanak, mint
az eddigiek. Új útjainkat általában több időpontban is indítjuk a nagy
érdeklődésre való tekintettel:
|
|
• Szlovákiai körutazás – A Tátra
természeti szépségei és a Felvidék történelmi városai
• A Garda-tótól Milánóig – Az észak olasz tóvidék és történelmi
városok
• Skandinávia-Baltikum-Szentpétervár
• Prága és Pozsony adventi fényben |
Az útjaink szinte egész Európát átölelő
kulturális körutak és nyaralóprogramok gazdag, értékes és színes program
összeállítással. Újdonságként idén már feltüntetjük az adott programokat
érintő UNESCO világörökségek listáját is. A programok összeállítása
mellett útjainknál most is a fő szempont a szakmailag alaposan
felkészült idegenvezetők és jól összeszokott személyzet biztosítása.
Felhívnánk figyelmüket arra is, hogy a 2012-es londoni olimpia ellenére
természetesen idén sem hiányozhatnak kínálatunkból angliai útjaink,
melyek így az idén talán az eddigieknél is keresettebbek és érdekesebbek
lesznek.
Érdemes azoknak az utaknak a programjait is átolvasniuk, ahol esetleg
már jártak irodánkkal, mert az Önök számára is szembetûnő lesz, hogy
szinte minden utunknál kisebb-nagyobb programbeli változtatásokat
tettünk, gondolván arra, hogyha utasaink szívesen visszatérnének egy
korábban már felfedezett úti célhoz, akkor itt is láthassanak,
megcsodálhassanak több újdonságot.
Bízva abban, hogy 2012-ben ismét utasaink között köszönthetjük, kívánunk
Önöknek jó böngészést új katalógusunkhoz, hiszen AKI ÉL, SOKAT LÁT, AKI
UTAZIK MÉG TÖBBET!

Hagemann-Lovasi Beatrix
ügyvezető |

Lovasi
Zsuzsanna irodavezető |
|
Kedvezmények:
Előfoglalási
kedvezmények árgaranciával:
2011.
december 30-ig a 2012. június 1. előtt induló utaknál 2012. február 10-ig a 2012. június 2. után iduló utaknál
| |
Törzsutasoknak: 7%
maximum 14 000 Ft Új utasoknak: 4% maximum 10 000 Ft |
A kedvezményt biztosítjuk
az alapárból, a fél-/teljes panziós felárakból
és az esetleges egyágyas
felárból. Törzsutasnak számit az az utas, aki
a Lovasi Tourist legalább egy korábbi
utazásán részt vett 2009. január 1. után. Az előfoglalási kedvezmény a teljes részvételi díj egyösszegû
befizetése esetén érvényes.
Törzsutaskedvezmény:
4%
maximum 8 000 Ft kedvezményben
részesülnek a részvételi díj alapárából
azon törzsutasaink, akik a Lovasi Tourist legalább
egy korábbi utazásán részt vettek 2009. január
1. után. 5% maximum 10 000 Ft kedvezményben részesülnek a részvételi
díj alapárából azon
törzsutasaink, akik a Lovasi Tourist legalább
négy korábbi utazásán részt vettek 2009.
január 1. után.
Nászutaskedvezmény:
Az egész év
folyamán azon nászutas házaspárok számára, akik az utazás
idôpontja elôtt vagy után maximum 2 hónappal tartották vagy tartják
az esküvôjüket. A kedvezmény csak a házasságot igazoló okirat vagy
esküvői meghívó bemutatásával érvényes. A kedvezmény: 3% maximum 7 000 Ft
az
alapárból
Nyugdíjaskedvezmény:
Az egész év folyamán
a kedvezmény: 3% maximum 7 000 Ft az
alapárból. A kedvezmény csak a nyugdíjas-igazolvány
bemutatásával érvényes.
(A törzs-,
nászutas- és nyugdíjas kedvezmény feltétele: az utazásra való
jelentkezés
indulás előtt min. 2 hónappal.)
A kedvezményeket csak a jelentkezéskor tudjuk érvényesíteni.
Az elôfoglalási, törzsutas-, nászutas- és nyugdíjaskedvezmények nem
vonhatóak össze, a meghirdetett kedvezmények a LAST MINUTE, ill. akciós
utakra sem vonatkoznak! |